Az utóbbi időben mind jobban újjáélednek a népszokások, a hagyományok és nem csak falun, hanem a városokban is egyre többen vállalják a népszokások fenntartását, továbbadását a fiatalabb generációnak. A szent Márton napi hagyományok több évszázados múltra tekintenek vissza.

Legenda:

Martinus 317 körül született a pannoniai Savariaban ( ma Szombathely ).

Apja és ő maga is a római seregben szolgált katonaként. A legenda szerint egy téli napon lován Amiens felé tartott , amikor egy koldussal találkozott.

Megesett rajta a szíve, és köpenyét ráterítette a koldusra, aki a legenda szerint maga Krisztus volt. Márton keresztény hitre tért, megalapította az első gall kolostort. Később 371-ben Tours püspökévé választották. 397 november 8-án hunyt el és a legenda szerint november 11-én temették el.

E napot nyilvánították Szent Márton ünnepévé.

Márton később Franciaország egyik védőszentje lett.

A fennmaradt szokás szerint Márton napján ludat sütnek, amelynek alapja hogy Márton nem akart püspök lenni Toursban, ezért egy liba ólban rejtőzött el. Azonban a ludak hangos gágogással jelezték a betolakodót így kénytelen volt előbújni rejtekéből.

A régi időkben Márton napjára esett a gazdasági év zárónapja. Ekkor számolták el a pásztorok éves bérét, amit ünnepséggel koronáztak meg. Az egész éves kemény munka után jóleső pihenés következhetett.

A György-napkor kihajtott állatokat Márton napján terelték be az állatokat a tél elől, ezért ezt a napot igen meghatározó eseményként tartották számon. Ilyenkor a pásztorok házról házra jártak köszöntőt mondani, amiért a házigazdák megajándékozták őket.

Az őszi szolgáltatást Szent Márton adója néven is emlegették.

A nyugat-dunántúl pásztorai falujukat járva zöld ágat, vesszőt osztottak.

A néphiedelem szerint Szent Márton vesszeje frissen vágott, megszentelt, lombos nyírfavessző, amely segít távoltartani a betegségeket, növeli a szaporulatot.A pásztorok ezen napon egy csomó vesszőt adtak ajándékba azoknak a gazdáknak, akiknek a barmai kijárnak a legelőre, a csordába. Ez a nyaláb vessző volt a Szent Márton vesszeje.

Nagymagyaron a Márton-köszöntőt versbe mondták el. A pásztorokra, gazdára, az egész háznépre s a háziállatokra is Isten áldását kérték. E köszöntő jutalmaképpen a gazda megfizette a "bélesadót", vagy másképpen nevezve a "rétespénzt". Ilyenkor minden gazdánál nagy lakomát csaptak, vendégséget rendeztek az ünnep tiszteletére.

Márton vesszeje rendszerint többágú volt. Bacsfán a a gazda ezzel veregette meg a disznókat, hogy egészségesek, edzettek, jóízűek legyenek. A hit szerint, ahány ága volt a vesszőnek, annyit malacozott a kocadisznó.

A bősi gazdák Márton vesszejét a disznóól tetejére szúrták, mert ez megvédte az állatokat a dögvésztől. Tavasszal pedig ezzel a vesszővel hajtották ki a barmokat a legelőre, így ezeket nem érhette veszedelem, nem hullottak el.

Sepsén megverik egy hosszú póznával a diófa ágait, hogy jövőre többet teremjen.

Felbáron Márton napján tartották a bojtárfogadó vásárt, s maguk a pásztorok is ezen a napon újították meg szerződésüket, vagy szegődtek új gazdához.

Márton napja a juhok számbaadásának, széthányásának napja. Legjobban a pásztorok várták, akik egész évben a falvaktól távol éltek, és évente csak egyszer-kétszer, a vásárok alkalmával mulathatták ki magukat. Ezért énekelték ősszel a pálpusztai pásztorok:

"Hozd el isten Szent Márton vasárinapját,

Hogy a pásztor mulathassa ki magát."

Márton napjára rendszerint az új bor is kiforr. Most lehet megkóstolni az idei termést, sokfelé az új bort is ekkor ünneplik, amelyhez kiválóan társítható a Márton napi libapecsenye.

Ekkorra már korán sötétedik, korán be kell húzódni a házba, a gazdák is ilyenkor gyújtottak először gyertyát a télies napok beköszöntével. A mesteremberek megvendégelték inasaikat gyertyát is gyújtottak, innét ered a libavacsora, gyertyavacsora elnevezée.

A lúdpecsenye nem csak finom, de a jövendőt is megjósolhatjuk belőle. Ha a mellcsont fehér havas télre számíthatunk. Ha Márton lúd mellcsontja véres, száraz hideg tél jön.

Az aznapi időből is jósoltak : "Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.”

Egy kalendárium szerint: "Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál."

A másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza, s kezünkbe adja a Márton név eredetének kulcsát is.

November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja, amikor nagy eszem-iszomot rendeztek: asztalra tették az új bort, ettek-ittak, hiszen még volt az új termésből bőven, s ürítgették a poharakat, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.

A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely meg a hadisten, Mars szent madara volt: - a harcias madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.

A lúd római "beceneve", az "avis Martis" - Mars isten madara, afféle régi szófejtéssel - Márton madara - lett a keresztény naptárban, s így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. De a reformációnak sem kellett felhagyni a Márton-napi lúdazás dicséretes hagyományával: a protestánsok meg Luther Márton neve napján ürítgeték a poharaikat ilyenkor.

Márton kultusza Pannónia földjén bizonyára már a honfoglalás előtt is virágzott. Tiszteletét maga Szent István is felkarolta, mikor a zászlaira éppen a hadvezér Márton képét festette. Álmában, látván a besenyők támadását, így kiáltott föl: távozzatok, mert az Úr védelmemre adta Szent Mártont, aki nem engedi, hogy az igazság legelőjét pusztítsátok. Nem csoda, hogy Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett.

A magyar kereszténység bölcsője, a mai pannonhalmi néven emlegetett bencés apátság is Szent Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont kétségkívül tisztázták, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.