Magyar Hastánc újság - megrendelés ITT

 

Sokat látni és hallani az úgynevezett „falunapi hastáncosokról”, ezzel kapcsolatban említenék meg egy pozitív példát. Ők lennének az én kis csoportom, egy éve vettem át az oktatásukat. A tipikus falunapi hastáncosok közé tartoztak és azt, hogy ma versenyekre járunk és színvonalas műsorral tudunk a közönség elé állni, azt nagyrészt táncosok kitartásának, Balla Tünde Aziza és Kecskeméti Anett segítségének köszönhetjük!

Hétfőn készítettek velük egy rádió interjút (link:http://promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=99332 ) - amin én sajnos nem tudtam részt venni - felfigyeltek az eddig elért eredményeinkre és hírnevet szereztünk a falunak. (III. Gyöngyösi Országos Hastáncverseny kezdő csoport II. helyezés, II. Kecskeméti Hastáncversenyamatőr csoport IV. helyezés)
Még nem hallottam, amiket elmondtak, de a leírás alapján úgy gondolom, hogy méltóan képviselték a csoportot és a hastánc műfaját, amiről egy évvel ez előtt ők is annyit tudtak, hogy csilli-villi ruhák és abban rázzuk magunkat. Egy példa, nagyon megkedvelték a saidi műfaját, és ami a legmeglepőbb volt számomra is, hogy a "falusi" közönség is jól fogadta - többségében :) - sőt a szomszéd falu polgármestere is külön kérte, hogy az ő falunapjukon is feltétlenül legyen benne a repertoárban! :) Tehát kitartás lányok! Kemény munka megváltoztatni az előítéleteket, de a lehetőség mindig adott számunkra!

 

A Hayat Hastánc Egyesület kialakulásáról

Egyszerre kezdtem el oktatni és az orientálistánc oktatóképzést Balla Tünde Azizánál. Ezek a lányok biztattak és építettek fel rám egy egyesületet. Azóta sok minden változott, nagyon nehéz volt rendszert és "házi rendet" bevezetni, ahol eddig nem volt. Voltak páran, akiknek nem is tetszett, így lemorzsolódtak. Akkor nagyon bántott, ma már értem, hogy jobb így, mert nem hátráltatnak minket azok, akik csak lötyögni jöttek, alig tettek hozzá valamit az egész közösséghez. Mindeközben kiderült, hogy a megváltozott légkörnek, az egymásra épített óráknak és kemény gyakorlásnak most kezdik megérteni és megérezni az eredményét (versenyen elért eredmények, fellépések színvonala, stb.).

Szerencsés voltam (és vagyok), mert van mögöttem egy kemény mag, 2-3 fő, akik nagyon hajtanak előre és viszik a vállukon a csapatot, már a legelején látták, hogy miket érhetünk el - igaz - csakis ezzel a kemény munkával. Pozitív visszajelzés volt az is, mikor egy másik oktató odajött hozzám a verseny végén, s elmondta milyen sokat fejlődtünk a kecskeméti óta.
Örülök, hogy ellátogat hozzánk Tünde augusztusban, ez a tapasztalat még hiányzik nekik nagyon. Ahogy nekem sokat adott akkor, remélem, hogy nekik is sokat fog jelenteni!



2011. december 29., csütörtök 15:08

Belső feszültségek a magyar hastáncos közösségben

A www.hastancvilag.hu oldalról átvett interjú Kecskeméti Anett Kahenával

"A magyar hastáncvilágban mindenhol ez megy. Próbálnak egymásra rákontrázni reklámban, egymásra rászervezni a rendezvényeket, fellépésekre elmenni olcsóbban vagy akár ingyen..."

2011 március 17-én arról értesültünk, hogy a hastánc.lap.hu linkgyűjtő oldalról közel száz magyar hastáncos honlapjának linkjét törölte a szerkesztő. A 2011 márciusi linkcsökkentés eredményeképpen, most 37 magyar hastáncos linkje érhető el a hastánc.lap.hu linkgyűjtő oldalon keresztül. Ebből hat link átkerült egy új dobozba, ami a „Magyar mestertanárok oldalai” nevet viseli.

 

Kecskeméti Anett Kahena (a 2010-es Miss Hastánc Hungary) Facebookos üzenőfalán, a tőle megszokott őszinteséggel, több megjegyzésben adott hangot a történtekkel kapcsolatos felháborodásának. Mivel ezen bejegyzéseit igen magas számú - nagyrészt hastáncosok részéről érkezett - kommentek követték, ezért úgy gondoltuk érdekes lenne számotokra, ha megosztanánk veletek véleményét.

Anett így vázolta fel a történetet:

A hastánc.lap.hu –ról diszkrimináltak bizonyos táncosokat olyan indokokkal, hogy vagy a honlapjuk minősége nem megfelelő vagy a szakmai múltjuk nincs olyan színvonalon, hogy fönnmaradhasson ezen az oldalon. Egy lap.hu oldal aki linkeket gyűjt nem teheti meg, hogy diszkrimináljon táncosokat vagy linkeket. Ha nem működik az adott linkhez tartozó oldal, akkor igen, de ha élő oldalra mutat a link, akkor a szerkesztő ezt nem engedhetné meg magának.

Felvetted velük a kapcsolatot?

Igen írtam nekik egy e-mailt, megpróbáltam ajánlani az oldalamat, mert észrevettem, hogy lekerült. Visszaírtak, hogy harminc linknél nem lehet több egy dobozban és nem tudják feltenni az oldalamnak a linkjét, további információkat olvashatok egy bizonyos másik oldalon az okokról. Ott az állt, hogy vagy nem megfelelő a honlap minősége vagy a szakmai előmenetel nem elégséges.

Miért olyan fontos neked, hogy szerepelj a hastánc.lap.hu-n?

Nem gondolom azt, hogy sok megrendelő ezen az oldalon talált meg engem. Igazából igazságtalannak tartom. A lehető legtöbb ilyen oldalon regisztráltam magam, hogy minél többen lássák, hogy tanítok, fellépek, rendezvényeket szervezek. 
Úgy gondolom, hogy az én honlapom elég színvonalas, naponta frissítem az információkat, tele van képekkel és referencia anyagokkal. A másik indok a nem megfelelő szakmai múlt, aminek én szintén egy színvonalas ágát képviselem, hiszen én lettem a tavalyi királynő és ha nem csak a hazai versenyeket nézzük – Egyiptomba is kétszer lettem második helyezett. Így egyik kifogásnak sem felelek meg. Talán féltékenység áll a történtek hátterében. 
Ilyesmit már többször tapasztaltam, például rászerveznek a rendezvényeimre.
Most voltam például Debrecenbe hastánc táboroztatni. Az időpontot elég rég kiválasztottuk. Amikor ezt egy ottani oktató megtudta, direkt arra a hétvégére rendezvényt szervezett. Erről azért tudok, hogy direkt, mert annak az oktatónak egy volt tanítványa mondta. A rendezvényen való részvételt kötelezővé tette a tanítványainak, hogy véletlenül se tudjanak eljönni hozzám, ha akarnának se. 
Tehát mindenképpen arról van szó, hogy valahogy azt szeretnék elérni hogy ne találjanak rám az emberek. Ezt elég szánalmasnak tartom, hogy így próbálnak egyesek érvényesülni. A magyar hastáncvilágban mindenhol ez megy. Próbálnak egymásra rákontrázni reklámban, egymásra rászervezni rendezvényeket, fellépésekre elmenni olcsóbban vagy akár ingyen. Kecskeméten is tíz hastáncoktató van legalább, és aki járt már pár hónapot hastáncolni már elkezd oktatni. Ezzel a tudással pedig nem azt a színvonalat képviseli, amit a hastánc oktatásnak vagy a hastánc fellépéseknek kellene.

 

Más közösségi portálokon karakán módon kimondod amit általában gondolsz a "hastáncos dolgokról". Tudatosan indítottál el egy ilyen vonalat hogy „nyíltan mondjuk meg, vállaljuk föl hogy mit gondolunk”  vagy egyszerűen te ilyen alkat vagy, hogy ami a szíveden a szádon?

Lázadó típus vagyok. De fontosnak tartom, hogy elmondjuk a véleményünket, mert így tudunk fejlődni. Azzal, hogy én elmondom a véleményemet még másik száz oktatónak az álláspontját képviselem. Igazságtalanság történt. Ez egy linkgyűjtő oldal nem lehet szanálni. Úgy gondolom én is, hogy Magyarországon vannak olyan oktatók, akik nincsenek megfelelő színvonalon, de ilyen is maradt a linkek között, akinek se a szakmai múltja, se a honlapja nem megfelelő. Akkor őket miért nem szedték le?

Ezek szerint azt gondolod, azok közül akiket leszedtek vannak akiket jogosan szedtek le, mert igénytelen honlapjaik voltak, de azt mondod van akit szerinted irigységből.
Akkor mit gondolsz kik maradhattak fenn?

Úgy gondolom, hogy olyanok maradtak fenn, akikkel nem merték megtenni, hogy leszedik őket, mert olyan nagy hírnevük van. Ilyen például Vitális Anna vagy Seres Zoli. Meg szerintem maradtak fenn olyan emberek is, akik - nem mondom, hogy fizettek azért hogy maradjanak, de - egy érdekközösséghez tartoznak. A hastánc.lap.hu szerkesztője nem válogathat.

Akkor mit gondolsz ki válogathat, ki állapíthatja meg, hogy mi az ami már a színvonal alatt van? Egyébként számodra hol húzható meg ez a határ?

Magyarországon nagy szükség lenne egy szövetségre aki dönthet ilyen kérdésekben, de ez ne egy névtelen szerkesztő legyen.
Fontos lenne, hogy összeálljon egy elnökség olyan tanárokból akik régóta benne vannak a szakmában. Vitális Anna, Tia, Nieto Mercedes... másrészt olyan laikusból, akik a táncban otthon vannak. Nálam a szint hol kezdődik? Rengeteg fúziós tánc van. Az egy más kategória, bár ahhoz is ismerni kell a hastánc alapokat. Ismerni kell a stílusjegyeket és a ritmusokat illene felismerni. Lelkes kezdő ne álljon ki a színpadra, semmilyen stílusban, fúzióban se.
Azok akiknek a honlaplinkjeik fennmaradtak a hastánc.lap.hu-n általában nevesek a hastánc szakmában, bár sok olyan fönnmaradt akinek a honlapja nem színvonalas, pedig ez az első kritérium, aminek meg kellene felelni. Nem akarom Vitális Annát szidni mert tisztelem és elismerem a munkáját, de az ő oldala például egy eoldal.hu, amin  kétoldalt google hirdetések vannak. Ha már mestertanár – és ő tényleg az – legalább legyen egy sima „.hu” vagy „.com” oldala. 
Lett egy mestertanár doboz. Őket nem tudom ki nevezte ki mestertanárnak, de amint látjuk például Nieto Mercedes nem szerepel köztük, pedig én úgy gondolom – többet van már külföldön, mint Magyarországon – ő az igazi magyar hastánc nagykövete. Neki is lekerült a linkje pár éve, csak az nem tűnt fel, mert akkor csak egy embert szedtek le. Abból is nagy vita volt csak egy kisebb körben.
Ha már doboz, és a doboz limitálva van, akkor miért nincsenek külön a stílusok például? Mert így ömlesztve nehezen találja meg az ember amit akar.
Tanácsoktól meg szemtől szembe való beszélgetésektől tudunk fejlődni, de annak semmi értelme, hogy egymás háta mögött kibeszéljük a másikat, meg név nélkül leszavazzuk a videóját. Ez szánalmas szerintem.
Egy volt tanítványom például fenn van a linkgyűjtőn, de én nem. Ő évek óta nem képezi tovább magát, pedig abban sose lehet megállni, mert mindig van hova fejlődni.

Mi lenne szerinted a megoldás?

Szövetség vagy szervezet... de ott is a furkálódás menne szerintem. Jó lenne, ha kinyílna az emberek szeme, hogy attól, hogy a másikat lehúzzák vagy kitörlik egy linkgyűjtő oldalról, attól ők nem lesznek többek. Attól ugyanúgy fognak táncolni. A legfőbb reklám úgyis ajánlások útján megy akár fellépésről akár oktatásról van szó. 
Viszont ez a széthúzás így nem mehet tovább. Egyre rosszabb lesz mindenkinek. Az összefogás lenne megoldás, de mindig a pénzről van szó.

Szívesen vennénk, ha a témával kapcsolatos véleményeiteket a mi oldalunkon osztanátok meg egymással, hiszen így bárki egy helyen rátalálhat, nem úgy, mint privát üzenőfalaitokon. A hastáncvilágban kialakult belső feszültségre a kommunikáció – ha valóban felvállaljátok gondolataitokat – egy orvosság lehet. Remélem a hastánc.lap.hu szerkesztője is nyilatkozik az ügyben. Mi készek vagyunk egy újabb interjú leközlésére a szerkesztővel is.

Valamint felhívjuk figyelmeteket, hogy ahastáncvilág.hu-n továbbra is válogatás nélkül bekerülhet minden működő oldal a hasznos linkek közé, illtve  regisztráció után az adatlapotokon is feltünthettettek két oldalt és egy blogot is.

 

Klub bejelentkezés

FB Like Box

FB Ajánlások

Bevásárlókosár

 x 
A kosár üres

Új tagjaink

  • Oláh Imola
  • Marietta Noémi
  • Giczi Brigitta
  • S.Cintia
  • Viki

Névnap

Ma 2012. május 20., vasárnap, Bernát és Felícia napja van. Holnap Konstantin napja lesz.

Color Project


ComScore

Ki van itt most?

Jelenleg 31 vendég és 0 felhasználó van vonalban.

Back to Top